A Magyar
Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesületet (MATESZE) 2006-ban azzal a
céllal jött létre, hogy érdekvédelmi és szakmai „ernyőszervezetként” összefogja
azokat a civil kezdeményezéseket, melyek a segítőkutyák képzésével és
rászorultakhoz való eljuttatásával foglalkoznak. Elsődleges célunk, hogy a
szakmai standardok kidolgozásával és érvényesítésével olyan egységes szakmai
hátteret alakítsunk ki, amely biztosítéka lehet annak, hogy a társadalom
elfogadja a kutyát, mint „rehabilitációs eszközt”, hogy azok valóban jó
hatásfokkal és széles körű elfogadásra találva fejthessék ki a
fogyatékos-rehabilitáció területén munkájukat.
A MATESZE
2010 óta látja el egy országos szolgáltató rendszer működtetését az Emberi
Erőforrások Minisztériumától kapott megbízás alapján. Feladatunk, hogy a segítő
kutyák kiképzése, vizsgáztatása, nyilvántartása és rászorultakhoz való
eljuttatása a 27/2009. (XII. 3.) SZMM rendeletben foglaltak szerint történjen.
E megbízásnak eleget téve a MATESZE 2010-ben létrehozta, majd azóta is folyamatosan működteti ezt a honlapot, amely az ország valamennyi regisztrált segítőkutya kiképző szervezete számára, a tanúsítvánnyal rendelkező segítőkutyák és gazdáik számára valamint a kutyás terápiát alkalmazó intézmények számára nyújt széleskörű szolgáltatásokat.
A közreműködő szervezet fő feladatai:
MATESZE tagszervezetek:
Baráthegyi
Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány
Csiga-Biga Mozgás-és képességfejlesztő Alapítvány
Kutyával az Emberért Alapítvány
NEO Magyar Segítőkutya Egyesület
Pata és Mancs Terápiás és Oktatási Egyesület
SANSZ Segít A Négylábúak SZeretete Alapítvány
Tordasi Közhasznú Állatasszisztált Terápiás és Oktatási Egyesület
Kékcsillag Segítőkutyás Egyesület
Kebtanoda Kutya Sport Egyesület
Csodakutya Állatasszisztált Terápiás Közhasznú Alapítvány
DogLand Alapítvány
MVGYOSZ
AngyalMancsok Alapítvány
Azúr Segítőkutyás Egyesület
TámUgatók Terápiás és Segítőkutyás Alapítvány
WindDogs Sport és Terápiás Kutyás Egyesület